Kimerülnek-e az ásványkincseink?

Ha valaki a környezeti kérdésekkel, ökológiával, fenntarthatósággal akár csak egy kicsit is foglalkozott valaha, annak számára eléggé evidens, hogy nem lehetséges az örökké tartó gazdasági növekedés, hiszen korlátozottak a rendelkezésre álló erőforrások. Ezt az állítást azonban érdemes árnyalni, hiszen bár a Föld nem végtelen, azért az nem egyértelmű, hogy az erőforrások hiánya fog az emberiség vesztéhez vezetni. Az emberiség számára a folyamatos növekedés problematikája sokkal összetettebb kérdés, minthogy egyszer kifogyunk a kőolajból.

Végeláthatatlan sósivtag Boliviában, itt találhatóak a világ legnagyobb lítium bányái  

Helyettesíthetőség?

Kína rendszeresen bejelenti, hogy csökkenti a ritkaföldfémek exportját. Ezeknek az anyagoknak a hiánya komoly kihívást jelent a magas technológiai iparágak számára, Japántól az Egyesült Államokig. Kína több mint 90 százalékban ellenőrzi a ritkaföldfémek termelését, és azt állítja, hogy készleteik 20 év múlva kimerülhetnek. Valós-e vajon ez a fenyegetés? Azt látjuk, hogy sok növény- és állatfaj kihalt az elmúlt évszázadban, de ennek ellenére valaha kifogyott már a Föld egy természeti erőforrásból?

Valamennyire igen. Az Amerikai Geológiai Kutatóintézet szerint nincsenek megmaradt készleteink a cyrolit nevű ásványból, amelyet az alumíniumfeldolgozás során használtak. A legutolsó aktív cyrolite bánya, amely Grönlandon volt, az 1980-as években zárt be. Ez azonban igazából semmilyen komoly problémát nem okozott, a gyártók most egy szintetikus alternatívára támaszkodnak. És az, hogy már nem bányásszuk, még nem is jelenti azt, hogy a bolygónk kifogyott volna ebből az erőforrásból. 

Amikor a természetes készletek kimerüléséről beszélünk, általában nem az utolsó grammokra gondolunk, inkább csak azokra a lelőhelyekre utalunk, amelyeknek a jelenlegi értékük és kitermelési költségek alapján gazdaságosan kitermelhetők. Cyrolit erek még mindig megtalálhatók szétszórtan a világon, de ezek túl kicsik ahhoz, hogy jelenlegi árakon bányászati művelet indokolttá váljon.

Fejlődő kitermelési technika

Mivel egy adott erőforrás elérhetősége az annak jelenlegi értékétől, valamint a kitermelésre használt technológia minőségétől függ, az "ismeretes készleteinek" összesített mennyisége valójában még növekedhet is valójában. Ez volt a helyzet a legtöbb kereskedelmi szempontból fontos ásvány esetében. 1950-ben például az Amerikai Geológiai Kutatóintézet globális cinkkészleteit 77 millió tonnára becsülte. Az kutatások és a fejlettebb bányászati technikák azonban lehetővé tették az emberek számára, hogy a következő fél évszázadban több mint 293 millió tonna cinket kitermeljenek. 2000-ben az amerikai kormány bejelentette, hogy a cinkkészletek elérték 209 millió tonnát.

Hasonló a helyzet az olajkészletekkel kapcsolatban. 1970-ben úgy vélték, hogy csak 30 év van hátra. 1990-re az előrejelzés 40 évre emelkedett, és ott is maradt az évek múlásával. Habár sokan - köztük én is - úgy vélik, hogy az olaj egyszer kereskedelmi szempontból nem lesz életképes, kevesen gondolják, hogy az összes kút kiszárad majd 2050-re.

Az árak kérdése: minél drágább annál kevesebbet használunk

Az erőforráskimerülés régen népszerű téma volt a közgazdászok körében. Thomas Robert Malthus 1798-ban megjósolta, hogy a termőterületek hiánya éhínséget és népességcsökkenést okoz majd. 1865-ben William Stanley Jevons azt jósolta, hogy Nagy-Britanniában hamarosan elfogy a szén, ami a gazdaság összeomlásához vezet, és mások is hamar csatlakoztak a szomorú kórushoz.

Manapság azonban kevés közgazdász hánykolódik álmatlanul bármilyen erőforrás kimerülési kilátásai miatt. A 20. század nagy részében a szén- és olajárak állandóak maradtak, a nyersanyagárak pedig reálértékben csökkentek, ami hosszú távú kínálatba vetett bizalmat jelentett. A legtöbben azt feltételezik, hogy az emberiség folytatni fogja az új lelőhelyek felfedezését, vagy találni fog helyettesítőket azokra az erőforrásokra, amelyek ritkábbá válnak. Sokkal nagyobb aggodalmat kelt az erőforrás-kinyeréshez társuló környezeti és geopolitikai kockázatok.

Ökológusként azért a helyzetet én ennél sokkal árnyaltabban látom. Vannak egyáltalán nem helyettesíthető természeti kincsek, például a víz. Itt csak korlátozottan igaz, hogy ha a források csökkenek, az ár emelkedik és máris kevesebbet használunk fel. A dél-kelet ázsiaiak milliárdjait ellátó rizsföldek nehezen képzelhetőek el nagyon takarékos csepegtető öntözéssel.

Mindenképpen érdemes azonban az ásványkincsek helyzetét reálisan értékelni. Hiszen, ha valaki évtizedekig csak hallgatja, hogy mindjárt kimerül a kőolaj és ez mégsem történik meg, akkor azt hiheti, hogy ez a világ természetes rendje és a gazdasági növekedés töretlenül folytatható.

Nem, a gazdasági növekedés nem folytathatatlan töretlenül, de azt valószínűsíthetjük, hogy a növekedés végét nem az ásványkincsek vagy energiaforrások kimerülése fogja okozni.

Priksz Gábor

Hogy mi, arról a következő cikkben…