via-viridis.hu

A Feröer-szigetek neve sokaknak még mindig egzotikusan cseng: kicsi, távoli világ, amelyről ritkán hallani. Pedig ez a dán fennhatóság alá tartozó, de autonóm szigetvilág nemcsak természeti kincsei, hanem társadalmi és gazdasági modellje miatt is figyelmet érdemel. Egy ötnapos látogatás során volt szerencsém gyalogosan felfedezni a szigeteket és a tapasztalatom megerősítette, hogy Feröer több, mint egy természeti élmény.

Első benyomásaim egy kis utánaolvasást, beszélgetést követően hamar megerősítést nyertek.
Legfeltűnőbb a jólét, az élettel teli vidéki élet és a sok gyerek volt. Ezekre a kérdésekre is kitérek cikkemben, de kezdjük az alap infókkal.  

Autonómia és dán kapcsolat

Feröer politikai értelemben a Dán Királysághoz tartozik, de jelentős autonómiával rendelkezik. Saját parlamentje, kormánya és államigazgatási rendszere van, és nem tagja az Európai Uniónak. A külső kapcsolatok terén azonban gyakran Dánia képviseli. Az autonómia folyamata a 20. század közepétől fokozatosan erősödött: 1948-ban kaptak belső önkormányzati jogokat, majd az 1980-as évek gazdasági válsága fordulópontot jelentett. Az olajárak esése, a halászat túlhasználata és az adósságválság miatt a gazdaság szinte összeomlott. Ekkor Dánia megnövelte a pénzügyi támogatást, és megindult egy tudatosabb, fenntarthatóbb halászati modell kialakítása, amely hosszú távon segített stabilizálni az országot.

Gazdasága mára viszonylag független, a dán állami támogatás jelenléte már csak korlátozott szerepet játszik. Az egy főre jutó GDP 2023-ban meghaladta a 65 000 USD-t, ami több mint kétszerese a magyarországinak (kb. 25 000 USD). Ez nemcsak a halászat magas hozzáadott értékének, hanem az alacsony népességszámnak és a kiegyensúlyozott szociális rendszernek is köszönhető.

Egy sziget ahol a vidék nem hal ki

A legmeglepőbb tapasztalat az volt, hogy a Feröer-szigetek falvai nemcsak léteznek, hanem virágoznak. Európa-szerte megszokott jelenség a vidéki elnéptelenedés, az iskolaösszevonások, az idősödő lakosság. Feröeren ezzel szemben sok gyereket, működő óvodákat, jó infrastruktúrát találunk még a legeldugottabb falvakban is. Ennek oka többek közt az, hogy a természetközeli életmód érték, a helyi gazdaság pedig tud munkát adni vidéken is – főként a halászathoz és a halfeldolgozáshoz kapcsolódóan.

Én gyalog és a helyi buszokkal közlekedtem, mert bár mindössze 54 ezren laknak a szigeteken, busszal szinte minden faluba el lehet jutni, ami valószínűleg a normális vidéki élet egyik alapfeltétele.

A vidéki élet nem marginalizált, hanem természetes, megbecsült életforma. Ez szinte egyedülálló Európában. A jól működő szociális rendszer, a közösségi kötődések és a megfelelő infrastruktúra teszi lehetővé, hogy a falvak ne néptelenedjenek el, hanem élő, aktív közösségek maradjanak.

A termékenységi ráta az egyik legmagasabb Európában (2,4 körül), és a fiatalok jelentős része visszatér a tanulmányaik után. Ez a demográfiai dinamika részben a stabil gazdasági és szociális feltételeknek, részben a szigeteken működő erős közösségeknek köszönhető.

Halászat: fenntarthatóság és viták

Feröer gazdasága elsősorban a halászaton és a halfeldolgozáson alapul. Az exportbevételek több mint 90%-a a haltermelésből származik. A halászatot kvótarendszer szabályozza, tudományos alapokra építve, és rendszeres monitoringgal kísérve. Az "International Council for the Exploration of the Sea" (ICES) javaslatai alapján döntenek az éves kifogásokról. Ez fenntarthatósági szempontból mintaértékű modell.

A pozitív képet ugyanakkor beárnyékolja a hagyományos cetvadászat (grindadráp), amelyet etikai okokból sokak kritizálnak. A vadászat képe erős érzelmeket vált ki, még akkor is, ha ez nem ipari méretű, a természetvédelmi kár nem jelentős, és a helyiek táplálkozásához kapcsolódik. A helyiek szerint túlzóak a negativ vélemények, de a vérben gázoló "bálnamészárosok" képét felidézve nekem sem volt kedvem megkóstolni ezt a helyi "csemegét".

Ezekkel együtt Feröer fenntarthatóságban sokkal jobban áll, mint a legtöbb halászati nagyhatalom. A gondosan szabályozott kvótarendszer, tudományos monitoring és közösségi alapú hozzáállás példamutató modell, míg a világ legnagyobb halászati károkozói (Kína, Japán, egyes EU országok) nagyobb rendszerszintű problémákat hordoznak.

Zöld sziget, középpontban a jólét

A Feröer-szigeteken sétálva az ember nemcsak lenyűgöző tájakban gyönyörködhet, hanem észreveszi a részleteket is: a gondozott falvakat, a kiváló minőségű utakat, a pontos tömegközlekedést, a jól karbantartott közintézményeket. A közjó eszméje valósággá válik – még ha mindezt nagyrészt halászatból is teremti elő az 50 ezres lakosságú szigetvilág. Magyarországgal összevetve a különbség nemcsak gazdasági, hanem működésbeli is: az átláthatóság, a közösségi bizalom és a fenntartható szemlélet ott nem kampány, hanem mindennapi gyakorlat.

Feröer tehát nemcsak úticél, hanem társadalmi labor is: hogyan lehet kis közösségekre építve jól működő, életképes, a természethez illeszkedő rendszert fenntartani a 21. században.

A tapasztalatom egyértelműen pozitív: a táj lenyűgöző, a növényzet hihetetlenül üde, minden tiszta, igényes, és az infrastruktúra (kompok, buszok, utak, alagutak) jól működik. A természet közel van, minden elérhető, és bár az időjárás hűvös és szeles lehet, nyáron túrázáshoz tényleg ideális. Az esőre szinte mindig számítani kell, de ez adja a táj üde zöld színét.

Az odautazás ugyanakkor nem teljesen egyszerű és nem is olcsó. A szigetekre nem közlekednek fapados járatok, és kevés a közvetlen összeköttetés. A leggyakoribb megoldás a Koppenhágán keresztüli repülés, ahonnan több napi járat indul a feröeri Vágar repülőtérre. A jegyárak szezonálisan változnak, de időben foglalva még elfogadható áron is el lehet jutni. A szállások és a helyi élet sem olcsó, viszont a természeti élmény, a nyugalom és az infrastruktúra minősége kárpótol a költségekért.

Priksz Gábor